<$BlogRSDUrl$>

Itt minden féle perverz dolgokról lesz szó: vagyis szexről! :) Az események megtörténtek velem kivétel nélkül. A helyszín és az időpont is valós, míg az említett nevek természetesen nem a valós Nőszemélyek: diszkréció végett megváltoztattam őket.

Monday, November 15, 2004

Nos Nórival még nem fordult elő ilyen velem. A hétvégén otthon voltunk és vasárnap reggel nagyon felizgattuk egymást. Öcsémék és Anyum is felébredt már s kint mászkáltak, így felöltöztünk. Kimentem Anyuval beszélgetni, majd vissza a szobába, hogy szóljak Nórinak, hogy reggeli. Éppen lehajolt előttem [ruhában felöltözve]felvenni valamit, amikor annyira megkívántam, hogy csak lehúztam a nadrágját, s egyből szeretkezni akartam Vele. Ő azt mondta, ne-ne, ugyanakkor helyezkedett, hogy minél jobban-mélyebbre tudjak hatolni benne. Nem tartott az egész két percnél tovább. A reggeli izgalom, az a gondolat, hogy bármikor lebukhatunk nagyon begyorsított minket. Ő is harapva a párnát amit maga elé kapott elélvezett ezalatt a két perc alatt és én is.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?