<$BlogRSDUrl$>

Itt minden féle perverz dolgokról lesz szó: vagyis szexről! :) Az események megtörténtek velem kivétel nélkül. A helyszín és az időpont is valós, míg az említett nevek természetesen nem a valós Nőszemélyek: diszkréció végett megváltoztattam őket.

Monday, March 29, 2004

Szombaton nálam járt Rita, aki 34 éves nagykanizsai Nő. Délután 3/4 kettőre jött. Én addigra behűtöttem a pezsgőt. Ahogy belépett az ajtón egyből csókolózni kezdtünk. Nagy nehezen aztán levehette a kabátját. Kimentünk a konyhába és pezsgőzni kezdtünk. Incselkedtünk egymással. Belecsókoltam a nyakába suttogtama fülébe. simogattam a combja tövét, de sehol sem érintettem a lényeget. Végül nem bírtam, s a nadragjába belebújva a bugyija alá csúsztattam a kezem, s a már nedves punciját izgattam. Kikötöttem a csiklójánál. Simogattam egyre gyorsabban mozgatva az ujjamat, néha benyúltam a forró barlangjába. Megpróbálta kihúzni a kezem a tangájából mondván mindjárt elélévez, s még ne. De ennyivel engem nem lehet meggyőzni, így aztán adduig addig ügyeskedtem, míg még ruhában ülve pezsgőzve elélvezett [0-1]. Egy idő után azt mondtam, hogy pezsgőzzünk úgy tovább, hogy félmeztelen lesz. Segítettem Neki lefejteni Róla a ruhákat. Kis mellei voltak ellenben annál nagyobbra kiemelkedett a mellbimbója, mikor szopogattam nyalogattam. Aztán mikor már csak a piros tangája volt rajta letérdepeltem elé, s elkezdtem a combját csókolgatni lassan haladva a bugyi széle felé. Aztán félre húztam a vörös tangát és a nyelvemmel vettem birtokba a csiklóját, punciját. Nyaltam jobbra-balra fel s le a csiklojat. Néha belenyaltam a puncijába is. Lassan de biztosan haladt a csúcs felé. Miután elélvezett [0-2] [lábai közé szorítva a fejem], nem hagytam abba a nyalakodást. El akart tolni magától, aztán ali pár pillanattal késöbb újra közelebb tolta a csipőjét. Másodszor is elélvezett így. [0-3]

Ezek után levetkőztetett engem is még kint a konyhában és elkezdte végigcsókolni a testem. Izgatta a farkam, bekapta a golyókat. S a szája forróságától aztán megkeményedtem. Nem is akartam húzni már az időt. Megfogtam a kezét behúztam a szobába s egyből szeretkezni kezdtünk. Lassan mozogtam benne, s láttam mennyire élvezi. Nagyon forró volt. Jó nedves volt, s amikor begyorsítottam csak úgy csattogott a golyóm ütődve a puncijához. mivel a vágy elég nagy volt mindkettőnkbe, így az első szeretkezést nem húztam el nagyon. Így is kétszer élvezett el [1-5]. Mivel eléggé begyorsítottam így lihegtem rendesen. Mondta behoz nekem innivalót, de végül összeszedtem magam és én is kimentem a konyhába utána. Megfigyeltem, hogz orosz cigit szív. Vagy Rita vagy a férje tehát keletről származik el. Meztelenül ültünk egymással szemben a székben Neki szétterpesztve a lába. Persze, hogz nem tudtam megállni izgatás nélkül. Elkezdtem a csiklójá't simogatni. Hamar beindult, de az utolsó pillanatban mindig leáálított, hogy ezt élvezi közellenni a csúcshoz. Na egy ideig hagytam ezt, de aztán...az ujjam lecsúszotta csiklójáról a puncijába. Vad gyors ujjazásba kezdtem. Nagyon beindult felemelte a csipőjét és csak a székre támaszkodva kézzel-lábbal élvezett el kétszer is [1-7]. Utána visszatértem újra a csiklójához azonnal... de leállított az újabb élvezete közeledtével. Ez volt az egyik kedvence: hagyta hogy felizgassam, majd a csúcs közelében leáálított és élvezte az orgazmus közeli élményt. De ezt egy pasi nem viselheti el sokáig,hogyha látja a Nő többször is elélvezéshez közel van. Megfogtam a kezét és egyből vittem ágyba. Mivel annyira nedves volt, s én annyira hmm felizgult így egyből behatoltam. Nem kis örömet okozva Ritának.. Lassan mozogtam benne hosszan ki-be. Néha begyorsítottam és keményen dugtam Öt. Rita saját bevallása szerint is gyorsan tud elélvezni. Ezt most meg is "csillogtatta". Négyszer ment el, mikor már a gyors mozgást nem bírtam: én is elélveztem. [2-11] Lihegtem, s elfáradtam . Erre inni kell . Konyhában iszogattuk amaradék pezsgőt. Egymással szemben felhúzott szétrakott lábakkal ültünk. Imádom ha egy Nő élvez. S mivel olyan kajánul mosolygott, ezért elkezdtem végigcsókolni a testét. Kicsi melle van, de formás és nagyon kiálló mellbimbókkal. Vadul szopogattam, mikozben az ujjaimmal már a puncijában jártak. Kérte ujjazzam gyorsabban. Aztán felsikoltott, hogy milyenjó, s megtaláltam a G-pontját. Teljesen elváltozott az arca, s élvezett-élvezett-élvezett. Többször le akart állítani, hogy elég, de nem hagytam abba. Harmadik élvezete után kihúzta az ujjaim a lüktető alfeléből. [2-14] Csiklójánal messzebb azonban nem akartam kerülni..de megint leállított az orgazmusa előtt. Ezen kicsit belül felhúztam magam és javasoltam menjünk fürdeni. Együtt. Nem tudta még mi vár rá, így beleegyezett. Először csak lezuhanyoztunk. Egymással szemben. Befogta a kezébe a farkam és tusfürdővel együtt vette kezelésbe. Fel-le mindenhol megmosott. Imádtam ahogy próbálgatta mit engedek, s az ujjaival néha a fenekemet simogatta. Aztán kiugrottam a kádból, s én kaptam ki a kezéből a zuhanyrózsát- Lecsavartam a fejét és...a csiklóját kezdtem el veretni a vízzel. Nagyon meglepődött az érzésen. Egyre másra jöttek az orgazmusai. Hol eltolta volna a kezem, hogy elég megölöm, de mivel a csiklójához volt szorítva a cső vége, csak élvezett tovább. Aztán később Ő maga tette még jobban széta lábát, hogy a csiklóját jobban érje a víz. Valahol harmincnál könyörültem meg rajta.[2-44] Lefáradt. Ezek után megtörölköztünk, s egyből betuszkoltam az ágyba és mondtam Neki négykézláb legyen. Kutyapóz. Nagyon dobálta magát. A fejét összevissza rázta, hol összeomlott, hol tartotta magát, tetszett a testével az élvezettel való viaskodása. Amikor újból élvezett, már én sem bírtam ezt a sok képi látványt [láthatólag szereti az análszexet is, mivel hmm a feneke is ki van khm tágítva vettem észre szemmel, ujjal] és a puncija forróságát.Elélveztünk szinte egyszere [3-47].

Nagy pihenő, az idő is lassan lejárt és én is kész voltam. Mondta búcsúzóul megmasszíroz. Hasra fektetett, s a hátamát gyúrta, masszírozta valami masszázsolajjal. Aztán lassan letévedt a fenekemre, azt masszírozta át. Majd a combom belső felét. Néha benyúlt alám ésbeolajozta a farkam is. Egyre inkább éledeztem. Meg-megemeltem a csípőm, hogy hozzámérjen,hozzámférjen. Az egyik keze ujjával körözött a fenekem bejáratánál, míg amásik kezével verte a farkam. Aztán lassan becsusszant az ujja. Egyre inkább élveztem a játékot. Egyre hangosabb lettem és nyögdécseltem. Lassan tolta beljebb az ujját, de mivel közeledtem a csúcshoz, én toltam rá magam az ujjára. Alig fél percen belül az ujja na meg a olajos csúszós keze hatására elélveztem hörögve. Utána csak feküdtem a hasamon és mosolyogtam. [4-47] Kellemes befejezése volt a napnak, s remélem kellemes kezdete egy szexuális kapcsolatnak.

Monday, March 22, 2004

Tegnapelőtt és tegnapot is Nórival töltöttem. Lekötöztem a kezét, s lassan hosszan nyaltam, hogy minél lassabban élvezzen el, majd hirtelen behatoltam mozogtam párat gyorsan, majd újra lassan vagy nyalni kezdtem.

Elővettem mindkét vibrátort. Először eggyel izgattam mikozben nyaltam, majd miközben benne mozogtam a vibrátort a csiklójához tartottam.. Majd mindkét vibrátor benne volt. Aztán csak a popsijában volt 1 és én meg Benne. Nagyon élveztem a rezsgést s az élvezeteit...

Később a szemét kötöztem be. Először jól felizgattam csokjaimmal, hirtelen csapva le a számmal a teste különböző részeire, majd előbb jégkockával simogattam a csiklóját vagy a mellbimbóját, aztán egy kis olvadt gyertyát csepegtettem a melleire. Imádta. Láttam kicsit fájt neki a forró gyertya, ugyanakkor izgatta is. Majd a csiklóját hűtöttem le , s utána nyaltam a forró számmal. Egy kisebb darab jégdarabot bedugtam a farkammal a puncijába s kettőnk forrósága az ami megolvasztotta..:)
Mivel ekkor már nem vettem fel gumit.. Így a hasára élveztem. Egészen a hajáig felspriccelve..:)) Utána pihen követkzett.Igaz nem sokat hagyott nekem. Újból szeretkezni akart. EKkor lovagolva nekem háttal gugolt belém. Fel-le. NAgyon izgalmas látvány, ahogz láthatom a kerek fenekét és közben érzem ahogy mozgok benne ki-be. Nagyon erotikus volt a látvány, igy elélveztem. Az élvezés előtt azért kikaptam magam es magamra élveztem. Ő annyira be volt indulva, hogy hiába mondtam Neki.. újra magába húzott..s lovagolt rajtam még. MIkor érezte hogy lankadok..elkezdte keményen verni a farkam. Háát kis hijja volt, hogy nem élveztem el újból. De a Fáradtság és a betegség győzött. Ez már hajnalban történt. Utána pihenő és alvás.

Reggel illetve délelőtt megint elkezdett rámmászni. Keveset aludtunk, igy fáradt voltam. Sima misszonárius pózban szeretkeztünk. Kérte legyek vad Vele. Majd fordult oldalra miközben én benne voltam. Kérte legyek gyors. Már nem birtama tempót amit diktált, igy lassan fordultunk tovább. Ő hason összezárt lábakkal, s en benne. Ez elég furi szög a farkamnak, de tetszik nagyon. Ahogy csapódik az ágyékom a fenekének. Amikor orgazmus közelébe ért, akkor elkezdte még Ő is ellentétesen mozgatni a csipőjét, hogy minél mélyebbre csússzak. Miután elélvezett feltornázta magát kutyapózba.Na ez tetszett. Nagyon gyorsan mozogtam szinte vadul, amikor megemeltem a vállainál fogva.A fenekét kitolta pucsitott, én a melleit fogtam, miküzben aprókat löktem rajta. Úgy nézhettünk ki, mint egy csúzli.:) : testünk,lábunk a szára, Nóri felsőteste a csúzli egyik szára, mig az én felsőtestem a másik szára. Mozgás mozgást követett és rendezetlenné vált. Gyorsan jött az élvezet mindkettőnknek. Teljesen kidőltem. Pihegtem, szólni nem tudtam. Csak kapkodtam a levegőt izzadtan és csukott szemmel mosolyogtam. Nóri pár perc múlva elkezdett zrikálni, hogy nem birom...Mondtam menjönk fürdeni, s akkor majd meglátjuk. Azt mondta csak akkor megyünk fürdeni, ha mégegyszer igy szeretkezünk, mint most.

Eltelt pár perc [3nál azért jóval több], s miután visszanyertem a szinemet, me a folyadékpótlás is megvolt újra rávetettem magam Nórira. De már nem sokat szórakoztam. Hamar felizgattam és egyből behatoltam. Nagyon gyors vágta, megfájdult a fenekem is belé. :)
Miután orgazmus után újabb agonizáció következett részemről egyből megint cikizni kezdett,hogy öregszem nembirom már úgy a szexet mint korábban. Mondom Neki menjünk fürdeni. Ok mondta, de maradt fekve az ágyba.

Én bemérgesedtem kicsit, hogy itt cikiz, hogy nem bírom, ugyanakkor Ő ugyanolyan fáradt. Elmentem hát egyedül fürdeni. Pár perc után jött utánam. Beszállt a kádba, én meg ki onnan. S jött a "szadizmus" :) Ugyanis nem hagytam Neki pihenőt az orgazmusai között. 45ig jutottunk el így, de nagyon kikészült, néha egymás után gyorsan ötször is élvezett.

Sunday, March 21, 2004

Március 12 SEX3AS Ma regel 8 órakor találkoztam Zsuzsával.

Zsu szemszögéből



Egyik főtéren találkoztunk reggel, majd elindultunk beszélgetve a srác lakása felé. Megérkezvén a lakásba még az albérletben volt egy srác aki elmenni készült. Mi addig a konyhában beszélgettünk, s Sanyi kedvesen csinált nekünk reggelit. Miután a srác elment a lakásból, bezárta Sanyi az ajtót, s én meg kibontottam a pezsgőt. Mindannyian lazán viselkedtünk, de teli várakozással, mikor-hogyan kezdjünk neki. Én már voltam korábban hármasban, de sem Zsuzsa, sem Sanyi nem. A pezsgő azért pezsgő. Nem tudom már hogy kezdődött, de Zsuzsa ült az ágyon, s Sanyit simogatta. Lassan lekerült rólunk a ruha, mikozben Zsu már meztelen volt. Miközben egyikünkkel másikunkkal foglalkozott jött az ötletem, hogy menjünk együtt hármasban fürdeni. [Korábban meséltem már több esetben a zuhanyrózsa kellemes jótékony hatásáról, s hogy eddig maximum 55 élvezet volt az amit 1 Nő kibírt (Nórinál volt ez, de több volt az, csak nem mertem nagyobb számot írni. Ennyi biztosan volt)]

Összebeszéltünk még előző nap Sanyival mondván kikészítjük Zsuzsát. Igy is lett. Majd másfél órán keresztül zuhanyoztunk együtt. Zsu teljesen kész volt: egy idő után már menekülni akart, de Sanyi lefogta hátulról a kezét és simizte a melleit, mig én a lábát fogtam le, hogy ne zárhassa össze. A vizet engedtem a csiklójára, egyik élvezetből a másikba zuhant át. Egy idő után megkiméltem és Sanyit ültettük középre.

Ekkor Őt elégitettem ki a vizzel. Nagyon fájdalmas arcot vágott. Néha Zsu keze is besegített, de a vízsugárnak egyetlenegy emberi szervezet sem tud ellenállni, s így Sanyi is a víztől elélvezett. Utána újból a Nő jött. Én előző este Nórival fáradtam el. Amikor Zsu ismét már sokadszor élvezett el, s alig bírt kiszállni a kádból akkor én odaültem a kád szélére és jól betusfürdőztük a farkam. Zsu kezébe adtam. Ő verte mig én a csiklóját izgattam,Sanyi meg a melleit.

A fene ette meg, mert mindig akkor élvezett el és lassult be a keze, amikor már mjdnem én is elélveztem a látványtól ..na egy idő után aztán összefogtak ellenem, hogy most már én is élvezzek. A csaj mögém került, én térdeltem a kádban, a srác meg elölről verette a vizet rám.
A Nő a kezével a hátam mögül előrenyúlva verte...de mindig akkor hagyta abba, amikor érezte, hogy hamarosan elélvezek. S bár tényleges orgazmusom nem volt, eléggé elfáradtam mivel többször a csúcs közelébe vitt Zsu. Kiszálltunk a kádból. A Nő is megpróbált kiszállni, de nem ment neki. Félig térdelve állva maradt, míg Sanyi hátulról izgatta, meg talán el is kezdett vele szeretkezni..Ámde Zsu nem bírt megállni a lábán, visszacsúszott térdre. Ekkor én a szájába kerültem. Mivel kívülről olyanok lehettünk, mint egy Laokon csoport, s ezt azért mi is éreztük, ezért inkább indultunk az ágyba.

Ott először a srác hatolt bele az amúgy már akkor kikészült Zsuba, én meg a szájába voltam. Idővel váltottunk: Sanyi volt Zsu szájába. Zsu ügyeskedése révén Sanyi elélvezett, így én dugtam többet Zsuzsa forro punciját. Aztán egyszer csak felugrottam, mert eszembe jutott valami olyan dolog, amivel kicsit megbolygathatnánk az együttlétet. Előkaptam egy vibrátort a táskámból. Vékonyka es nem túl hosszú, de nagyon erős motorja van. Zsut először a csiklóján keresztül izgattuk, amit nagyon élvezett. Lassan azonban becsúsztattuk a puncijaba. Sanyi a vibrivel dugta a Nőt, én meg a szájában voltam. Utána cseréltünk és én dugtam Zsut, közben a csiklójához tartottam a vibrit. Ezt nagyon élvezte. Sokszor élvezett, sóhajtozott. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve bedugtam a vibrátort is a puncijába miközben én már benne voltam. Nagyon élvezte, kicsit megváltozott a hangja is.
Kivettem a vibrátort, mert így nehéz volt mozogni, meg engem is kellőképpen izgatott a rezgés, "csak " dugtam Zsuzsát, de már majdnem elélveztem. A száját akartam érezni ismét. Sanyinak nagyon tetszett a vibrátoros izgatás, így állandóan a csiklót izgatta, meg dugta a puncit kenményen a vibrátorral. Én nem bírtam tovább.. egyre mélyebbre szaladtam Zsu szájába és egyre hangosabb lettem: közeledett a csúcs..és elélveztem. A szájába. Kis pihenő után lecsúsztam a lábai elé és a popsiját bekentem krémmel: bedugtam oda a vibrit. Annyira fel volt már húzva, hogy folyamatosan élvezett szinte. Később mar az is elég volt Zsuzsának, hogy a melleit simogattuk, a mellbimbóját csavargattuk-izgattuk-pöcköltük, mert már ettől is el tudott élvezni.

Lassan azonban nekem mennem kelett síelés dolgokat intézni, így még ráparancsoltam a Nőre, hogy Sanyit szopja le. Ezt a kérésemet aztán maradéktalanul teljesítette. Kellemesen elfáradva élményekkel tele zsongó aggyal indult mindenki aztán haza és a dolgára. Remélhetőleg folytatás lesz.


Március 11

Nóri ma nálam járt. Késő estig dolgozta. Nóri telefonja miatt aztán eljöttem a munkahelyről.Eurot váltottunk a síelesre, majd irány az albérlet.
Nem akartunk szexelni. Beszélgettünk, majd indulása előtt elkezdtünk csókolózni. Nagyon belelendültünk. Lekaptuk a ruhákat és nagyon érzékien lassan szeretkeztünk. Kiélvezve minden mozdulatot. Meglepődtem, miután mindketten eljutottunk a csúcsra, hogy mennyire elfáradtam.:))

Wednesday, March 10, 2004

Már csak két nap és Zsuzsával és Sanyival hármasban leszünk.

Tuesday, March 09, 2004

Tegnapi napon este ismét Nórival voltam. Eredménye..:))Szeretkezés ismét vad vágtával előtte kis petting. hmm finom nagyon és nagyon szexi.. Imádom, ahogy elakad a lélegzete.
1-5

Monday, March 08, 2004

Nem bírtuk tovább. A 6 hétből még 2 visszavolt...de a vágyak..
Nórival ma végre szeretkeztünk . Kétszer is. Nagyon lassan kezdtük érzékien.. hosszan. Előtte persze a szájával izgatott...simogattam a mellét, közben csókoloztunk. Aztán lovagolni kezdett. Illetve nem is nevezhetném annak, mivel nagyon lassú, nagyon kis mozgások voltak ezek. Élveztem minden pillanatát.. később kérte gyorsítsak,...de nem tettem. Erre gyorsabban mozgott és elélvezezett. Utána egyből valtottuk a pózt és misszionáriusban szeretkeztünk tovább. Továbbra is lassan mozogtam. Ő kezdte ismét a csípőjét felém lökni. Elélvezett..ekkor jött ismét a lassú mozgás.. amit megint nem bírt..újból kérte, hogy gyorsítsak be. Lényeg a lényeg: harmadik kérésére már begyorsítottam.. és szinte egyszerre élveztünk el akkor. Pihentem volna, de nem hagyta.. egymás mellett feküdtünk és egymást izgattuk a kezünkkel..ekkor rám nézett és már hozta az újabb gumit...Hihetetlen tempót diktáltam másodszor. A kezem remegett, mert alig bírtam támaszkodni, tartani magam.. a hasizomom fájt, de nem lassítottam. A
fenekemet is éreztem, hogy fárad. Néha meg kellett állnom levegőt venni, mert nem bírtam. Ő közben hangos volt, nagyon hangos. Sóhajtozott és azt mondta ne hagyjam abba, mert folyamatosan élvez... Nagyon tetszett. Tetszett, amikor eldőltünk mindketten... csak néztük egymást és lihegtünk. A fülembe suttogta, hogy mit tettem vele, fantasztikus volt.

Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Ezekért is.

Csudaszép és jó volt.

2-12

Wednesday, March 03, 2004

Most indulok Mónihoz egy nagy szexelésre. Hmm voltam..:))
Nos a vége 1-41
:))
Zuhanyzást nem lehetett kihagyni..teljesen szétszedtem így.)Először is nem volt sok időnk. Így egy kis rövid beszélgetés után máris szabadultunk meg a ruháktól. Elkezdtem izgatni a duzzadt csiklóját. Hat hetenem volt pasival. :) Így aztán nem volt nehéz dolgom. Hamar előkerült a gumi. Simogattam Őt,már majdnem elélvezett amkor behatoltam. Vad vágtába kezdtem. Jó forró volt. Ötször élvezett el, de nem bírtam tovább a tempót sem, meg olyan szűk volt, hogy hmm..Utána pihiztünk picit, majd idővel felállította újra..Szeretkezés előtt azonban még nyalakodtam kicsit és megujjaztam. Tetszik, amikor felvan izgatva akkorára duzzad a csiklója, hogy az hihetetlen. Aztán fel is vettem kamerával az ujjazást is meg a szeretkezés egy kis részletét is. Ujabb hosszabb vágta, de a hasamat már éreztem. Soha kellemetlenebb hasizomlázat!:)
Miután elélveztem én is mentünk fürdeni. Korábban 10 élvezetig bírta Móni. Most csúcsot készültünk dőnteni. Mivel tudtam, hogy Nóri is képes volt 20-50szer élvezni így, ezért nem adtam alább huszonötnél.
Nagyon tetszett ahogy élvezett.. jó volt látni érezni.:)Többször menekült volna,de beszorítottam a slagot a lába közé a csiklójához, így nem menekült. Tetszett ahogy alig bírt utána lábon maradni. :)

Monday, March 01, 2004

Kész vagyok teljesen.
Nórival tegnap ünnepeltük a síelésen elért harmadik helyemet, méghozzá nem is akárhogy.
Hihetetlen, hogy a nők mi mindent kibírnak.
Lényeg nagyon hosszan zuhanyoztunk... fel is vettem egy részletét videóra..de hogy Nőt ennyiszer élvezni nem láttam.. az is biztos.. ha leirok ide egy számot, akkor ezzel még alászámoltam, mert .. hihetetlen hogy ennél többször is..
2-65 a vége..

Dumcsi-dumcsi után eljutottunk oda, hogy meztelenek voltunk mindketten és én nyalakodtam ismét.
Most csak ötször élvezett el így és utána lassan az ujjammal köröztem a fenekénél, miközben tovább nyaltam. Bedugtam a mutatótujjam lassan teljesen. Nagyon élvezte,majd aprókat mozgattam benne. Közben a csiklóját felfelé nyaltam. Nagyon élvezte és hangos is volt. Aztán kérte mozgassam az ujjam gyorsabban.
Ekkor már nem nyaltam Őt, hanem csak az ujjammal dugtam a fenekét nagyon gyorsan. A keyem elfáradt ebben a moydulatsorban, de elélvezett. Nem hagytam abba, folytattam tovább lecsapva a nyelvemmel újra a csiklójára és megint egy mélyet élvezett.
Kis pihenő után mondtam, hogy menjünk fürdeni. Bementünk a kádba, simogattuk egymást beszélgettünk, majd elkezdtem beszelgetés közben a csiklójat simizni a vízben az ujjaimmal. Ránézett a zuhanyrózsára és mosolygott.

A hétvégen a két nap alatt kétszer 30szor elégítette ki magát. Mondtam Neki én is akarom, ezért mosolygott rám. Elővettem beállítottuk a vízhőmérsékletet és leengedtuk a kádat.
Magasról engedtem rá a vizet a csiklójára. Zubogott a víz, nem egy sugárban jött ekkor, hanem szétszórva és ezt nagyon élvezte. Mint valami vizesés lett volna, úgy esett a víz a csiklójára. Mondtam Neki, hogy kiszadizom erre készüljön fel. Egy pihenést adtam Neki, ami kb félpercig tartott. Így 9x élvezett el egymás után. Ekkor Ő vette a kezébe a zuhislagot. Felengedtük vízzel a kádat és sokkal nagyobb sugárral csinálta magának. Közben fel is vettem videóra. Néha a szájába adtam a merev farkamat is. Hmm nagyon nehéz volt megállni, hogy ne élvezzek el....és elsősorban Rá figyeljek. Hihetetlen volt, ahogy élvezett-hangoskodott- rázkódott össze a teste. Nem láttam még ennyiszer Nőt élvezni így. Total merev voltam végig. Csak néztem és bámultam és hajszoltam a szavakkal csókokkal újabb élvezetbe.

20-nál pihent egyet. Akkor engedtünk ki a vízből kicsit...és újra és újra élvezett utána. Harmincig számoltam, de utána még töménylen volt. Ötvenet mondtam én, hogy annyi volt...de tuti sokkal több.. Azt a számot nem is merem leírni. Az ötvenediknél nagyon kész volt. Húú micsoda arcokat vágott. Néeha fennakadt a szeme. Nem is tudtam engem néz vagy valami homályos köd van a szeme előtt. Az a sok rángatozás..vagy amikor pihenni akart és én nyomtam vissza a csiklójához a vízsugarat ahh.. leírhatatlan. Aztán az ötvenediknél mondta, hogy kész van nem bírja tovább. Mondtam Neki.. még egy utolsó adagot kérek tőle, de az én technikámmal. Víz leenged, kis vízsugár. Zubog a víz. Lábait leszorítottam, kezeit lefogtam és elkezdtem. Hmm egyik élvezet a másik után.nagyon emelte a csipojet nagyon.. nem tudo leirni milyen jo latvany volt.es reagalt a teste.. Konyorgott hogy nem birja tovabb de nem vettem el a vizsugarat.1ik pillanatban kerte, hogy fejezzem be a masik pillanatban mar elvezett is.mondta egyszer legalabb levegot had vegyn,mert nem kap..es nem birja mar vett 2x levegot es ujra lecsaptam a vizzel. igy ujabb 9 elvezetet kapott. mondta a legutolsot maganak O akarja...de en allithatom a vizsugar erosseget.. elkezdte.. gyorsan kozeledett a csucs fele..en meg folyamatosan noveltem a vizsugar erosseget maximumra...ahogy elelvezett azonnal elzartam a vizet.osszeomlott.ott pihegett.miutan kipihegte magat,mondta en is elvezzek.mondtam azt tesze velemezek utan amit akar elkezdett a szajaval felizgatni.. majd a vizsugfarral jatszott. rajtam.nagyon eros vizsugarral..elveztem es rangatoztam de elelvezni nem tudtam igyu..ekkor a szajaba vett..majd legugolt elem es a 2 kezevel nagyon gyorsan verte.egyszercsak elelveztem a szajba mellere arcara.de nem hagyta abba az izgatasomat ugyanugy verte tvabb a farkam..habosra. meg jatszott vele vagy 5-10 percig.de ereztem ujbol elvezni nem fogok hiaba jo az amit csinal.lmosakodas utan kijottunk a szobaba..ahol beszelgetes utan kinyaltam tobsbz.. o meg a mellere verte a farkam.. na ezek utan keszek voltunk

This page is powered by Blogger. Isn't yours?